Menü
  • Rólunk
  • Kiadó tereink
  • Események
  • Kapcsolat
  • Bérlőink

    Audit Consulting Project Management

    Az ACPM IT Zrt. magyar tulajdonú, az IT tanácsadási területen elsősorban az IT biztonságra specializált cég. Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk a technológiai fejlődés biztonsági kockázatainak csökkentésére is. Informatikai szakértőink sok éves fejlesztői, üzemeltetési és biztonsági tapasztalattal, valamint hazai és nemzetközi szakértői képesítésekkel rendelkeznek. Tanácsadóink között többen nagy szakértelemmel rendelkeznek IT auditok és zártsági vizsgálatok módszertani kidolgozásában, audit tervek készítésében és a követelmények műszaki-technikai ellenőrzésében. Kollégáink naprakész tudással rendelkeznek sérülékenység vizsgálati technikák és eszközök használatában, sérülékenységek kutatásában járnak élen, amelyről rendszeresen publikálnak is a szakmai közönség számára.

    Csorba Réka

    Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola Bruncsák András festészeti osztályában kezdtem meg tanulmányaimat, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar festőművész szakán végeztem. Jelenleg Budapesten a Nyolcésfél inspirációs övezetben végzem művészeti tevékenységemet. Festészeti téma választásomat a mentális egészség, az emberek és a világ kapcsolata határozza meg. Hogyan bánnak az emberek egymással, milyen ráhatással vannak a természetre és önmagukra. Különböző élethelyzetek szülte társadalmi viselkedésformák. A mindennapi élet apró történései, melyek mellett könnyen elsiklunk. Emberek, gondolatok, érzelmek és érzések inspirálnak. Formai megjelenítésem kiindulópontja a klasszikus művészetben alkalmazott állati és növényi eredetű szimbólumok. Ennek újfajta reprezentálását, feldolgozását, új dimenzióba helyezését tűztem ki célul.
    Instagram

    Eged Enikő

    Budapesten dolgozó illusztrátor és mintatervező vagyok. Kedvenceim az illusztratív elbeszélések erős dinamikával és atmoszférával. Műveimben kulcsfontosságú az ismeretség - valamilyen módon össze-, vagy újrakapcsolni apró részleteket vagy emlékeket közös felismerés alapján.
    InstagramEmail

    Expo Studio

    Sziasztok! Mi vagyunk az Expo Studio. A 3. emeleten elhelyezkedő 100nm-es napfény műterem tökéletes hely kreatív projektek, fotózások, kisebb forgatások lebonyolítására - rengeteg izgalmas kellékkel, eszközzel és professzionális világítástechnikai felszereléssel. 2020-ban megvalósítottuk egy közös régi álmunkat, ami egy olyan közösségi tér létrehozása volt, ahol nem csak alkotni tudunk mi fotósok, hanem összefogjuk a budapesti művész kollektíva workshopokkal, rendezvényekkel és egymás megismerésével. Szeretettel várunk Benneteket,
    Komróczki Dia és Sutus Fanni
    WebsiteInstagramEmail

    Fél Kilenc

    A jól megérdemelt sör/fröccs egy dolgos munkanap vagy eredményes próba után, a termekből kiszűrődő zene, árnyékos terasz a nagy nyári melegben - ha éled az ilyesmit, akkor várunk Józsefváros vadiúj művészkocsmájában. Találkozzunk fél nyolckor a Nyolc és Fél földszintjén a Fél Kilencben!
    Website

    GÁSKA

    A gașcă szó csoportot, bandát jelent. Dallamkészletük alappillére a moldvai csángók népzenéje. A budapesti táncházak és népzenei rendezvények mellett előfordulnak az ország más részein is, külföldön, valamint muzsikáltak Bákó megye számos falujában, a zene eredeti környezetében. A gyűjtések pontos ismerete mellett fontosnak tartják, hogy személyesen is megismerjék a folklore élő közegét, és hogy tudásukat egyből tovább is adják.

    Tagok:

    Lerner Juli - hegedű
    Korsós Kinga - koboz
    Molnár Ilus - koboz
    Vellner Balázs - dob
    Instagram

    HEXA

    A hexa egy feminista, 3 tagú zaj-pop banda, punk, shoegaze és lo-fi gyökerekkel, pontosabban a Camp Koala, a Vex és a Junji Ito hamvaiból feltámasztva.

    Hely: Budapest
    Stílus: noise-pop, emo, post-punk
    Alapítva: 2017
    Hatások: Swirlies, Polvo, Pens, My Bloody Valentine
    Korábbi zenekarok: Meltmen, Junji Ito, Vex, Camp Koala, Fuseism, Säw
    Tagok: Mommertz Fanny, Fábián Magda, Rádi Gábor
    FacebookInstagramBandcamp

    Hitori

    A Hitorit hívták már matekpopnak és Midpest emónak is (oké, utóbbi mi magunk voltunk), mert a szomi Midwest vonalat keverjük pop-punk dallamokkal és energiával, meg néhol kicsit furi ritmikával és gitározással.
    FacebookInstagramBandcampSpotify

    Labrisz Leszbikus Egyesület


    A Labrisz Magyarország első leszbikus szervezeteként 1999-ben jött létre és azóta fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet a szexuális kisebbséghez tartozó nők hátrányos megkülönböztetésére, képviselje érdekeiket, erősítse önelfogadásukat és láthatóságukat, és eloszlassa az előítéletek.

    A szervezet főbb tevékenységei:

    Oktatási program: A "Tabuk nélkül" program a “Melegség és megismerés” folytatásaként fut tovább, valamint a Meseország mindenkié mesekönyvhöz kifejlesztett oktatási anyag, amelynek célja, hogy a pedagógusok mesék segítségével tudjanak feldolgozni emberi jogi témákat az iskolában.
    Kiadványok: 2000 óta hét könyvet jelentetett meg az Egyesület; esszékötetet (Leszbikus tér-erő), szépirodalmi (Szembeszél) és önéletrajzi antológiát (Előhívott önarcképek), oktatási kézikönyvet (Már nem tabu; Még mindig tabu?), interjúkötetet (Eltitkolt évek), valamint a Meseország mindenkié című mesekönyvet, amely már 12 nyelven elérhető!
    Közösségi események: Labrisz-estek, Gobbi Hilda Filmklub, Pikk Dáma játékest, Labrisz-farsang, Horgolókör, Rokka szövegműhely és kvíz estek.
    Kulturális rendezvények: 2005 óta szervezi a Labrisz a Leszbikus Identitások Fesztiválját (LIFT), és 2013 óta társszervezője az LMBT Történeti Hónapnak, valamint a Budapest Pride kísérő események szervezésében is szerepet vállal.
    Archívum: Leszbikus Herstory gyűjtemény dokumentálja a Labrisz és a nőket szerető nők nyomainak történetét
    WebsiteFacebookInstagramEmail

    N° Space

    Nº space is a sonic shelter, a listening environment, an audiovisual lab, and a venue equipped with a cutting-edge Japanese quadraphonic sound system by Kannonaudio.
    FacebookInstagramEmail

    Palojtay János

    Palojtay János zongoraművész leginkább a komolyzenei szcénában mozog, bár rendszeresen hallani szabadzenei koncerteken is improvizálni a budapesti underground fontos képviselőivel. Amellett, hogy a MüPa és a Zeneakadémia állandó vendége, szóló- és kamara produkciókkal gyakran lép fel Európa, és Amerika színpadain is.
    WebsiteYouTube

    Solmotion Lighting & Rental

    Nincs film fény nélkül. A Solmotion Lighting & Rental csapata professzionális világítástechnika eszközök bérbeadásával foglalkozik. Profi filmesek és a feltörekvő pályakezdők egyaránt megtalálhatják náluk a megfelelő lámpákat és kiegészítőket a projektjeik megvalósításához. A Solmotion csapata a világítástechnikai eszközök biztosítása mellett tapasztalt világosító szakemberekkel is segíteni tudja a forgatásokat.

    Vidra Réka

    2016-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékén. Munkáiban az "animal studies különböző elméleteinek bevonásával és értelmezésével keresi a választ arra a kérdésre, hogy létezhet-e olyan alternatív gondolkodásmód, amely meghaladja a nyugati kultúra antropocentrikus nézőpontját, és amennyiben igen, hogyan segíthetné elő a művészet annak integrálását az uralkodó társadalmi szemléletmódba."

    "A művészeti érdeklődésének középpontjában álló nem-emberi létezőket és háziasított környezetük egyes elemeit textil-kísérletekkel, főként subázott, és kézi-tűzött (hand-tufted) szőnyegekkel, illetve színes beton-öntvények (gyakran csomózott, subázott textil-betétekkel) készítésével kelti életre."

    (részletek Gábriel Nóra, a "Képzelt barátok itatója" című kiállításhoz készült kurátori koncepciójából)
    WebsiteInstagram

    Wavy

    A Wavy egy összművészeti kreatív kollektíva főleg alternatív hip-hop és elektronika vonalon. A célunk egy olyan pólus fenntartása, ami egyedi módon fúzionálja a rap-et az általunk szeretett egyéb zenei stílusokkal.
    FacebookInstagram